Elhívás - felszereltség - bölcsesség
"Ekkor ezt mondta az Úr Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkorra mindnyájukat átdöfötten vetem Izráel elé." Józsué 11,6
Egy kánaáni koalíció felállásáról olvasunk ebben az igében, amit Jábín, Hácór város királya vezetett. A szövetséges haderőről azt olvassuk, hogy sokféle nép seregeiből, harci szekereik sokaságából, lovasságból állt. Messze többen voltak annál a haderőnél, amit Józsué ki tudott ellenük állítani. Mondhatni: óriási túlerőt képeztek. Ezekkel kellett szembenézni Józsuénak, az ifjú vezetőnek, Mózes utódjának. Mégis, a következő szakaszban azt látjuk majd holnap, hogy Józsué fényes diadalt arat, és mivel mindenben úgy cselekedett, ahogy az Úr parancsolta neki, mindenben őt keresve menet közben is, ezért az Úr előtte járt, és minden neki adott ígéretét beteljesítette. Milyen üzeneteket látunk ebben a szakaszban?
1/ Isten elhívta Józsuét, ahogy a könyv első részében olvastuk: "Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom." (1,6) Feladatra hívta el. Lényéhez, karakteréhez, fizikai, lelki adottságaihoz, ajándékaihoz igazított feladatot, mondjuk így: szolgálatot adott neki. Méhozzá, igen komoly, Józsué komfortzónáját, határait meghaladó feladatot. Azt tapasztalom, hogy bár Isten mindig teljesen személyre szabja az elhívást; mégis annak nagyságát úgy igazítja, hogy nekünk ki kelljen lépni valamiképpen a komfortzónánkból azért, amit a zsoltáros ír: "Ne nekünk, URam, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!" (Zsolt 115,1) A ráutaltságban fog az ember Istenbe kapaszkodni a szolgálata során, és mindenben neki adni a dicsőséget úgy, hogy közben ő maga is formálódik, erősödik, lép előre a szentségben, engedelmességben. Az elhívás egyben mindig kihívás is - a magunk jól kontrollált, saját magunk kézben tartotta világának komfortzónájából.
2/ Isten úgy hívta el Józsuét, hogy mindennel felszerelte ahhoz, hogy el tudja végezni a feladatát. Ezt olvassuk: "veled van Istened, az ÚR mindenütt, amerre csak jársz" (1,9) A küldetésben, a szolgálatban a legfontosabb "felszerelés" az Úr jelenléte. Ennek konkrét ígérete mindenre elég. Hiszen ezt ígérte: "Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el, (...) tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz." (1,5kk) Ha Isten a jelenlétét és igéjét, szavát ígéri az elhíváskor, akkor az mindenre elegendő. Miért? Azért, mert bármikor megszorul az ember, és elbátortalanodik, elbizonytalanodik: "Biztos már az elején félreértetem valamit, ha ez ilyen nehéz! Biztos csak én akartam ezt, vagy nem jól döntöttem!" Ilyenkor mindig vissza lehet térni az elején kapott indításhoz, ígéretekhez. Ha azokat a nehéz időben újra megfontolja, átimádkozza az ember, akkor el fog jutni arra a meggyőződésre, hogy ha az első lépés, a kezdeti döntés jó és az Úrtól való volt, tőle való az elhívás, akkor az összes többi, velejáró harc megharcolható! Adott pontokon kincs tud ez lenni!
3/ Isten kedvessége melengetően látszik ebben az elhívásban: nem számoltam össze, hogy hányszor bíztatja Isten Józsuét így: ne félj, légy bátor! Igen sokszor. Ez azt jelenti, hogy az Úr pontosan ismerte Józsué szívét-lelkét. Tudta, hogy milyen szerkezetű a belső világa, ami az elhívásban oda lett mérve a feladat nagyságához. Józsuénak valószínűleg a legnagyobb kísértése a félelm volt. Persze nem is csodálható ez. Mégis. Az Úr tudta ezt, és azokon a pontokon, ahol szüksége volt rá, újra és újra elmondta neki: ne félj, itt vagyok! Legyél bátor! Ezzel azt mondta neki, hogy nem baj, ha félsz, de akkor is tedd azt, amit mondtam neked, mert itt vagyok veled. Ez a bátorság: miközben félsz, akkor is azt teszed, amit kell. Olyannyira, hogy amikor egy szövetség áll fel ellenük, messze túlerővel, akkor egyenesen úgy bátorítja az Úr Józsuét, hogy még a közeli jövőt is megláttatja, érzékelteti vele: "Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkorra mindnáyjukat átdöfötten vetem Izráel elé." (11,6) Pontosan ismerte az ő szolgáját, és pontosan tudta, hogy milyen nyelven kell vele beszélni ahhoz, hogy erőnél maradjon! Ez pontosan így zajlik ma is! Ilyen kedves az Úr!
4/ Kedves? Hát itt nem népek kardélre hányásáról, Isten parancsa szerinti kiiktatásáról olvastunk? Sokan ilyenkor teszik fel ezt a kérdést: milyen Isten az ilyen? Egy alkalommal egy ifjúsági konferencián két professzor beszélt a dzsihádról, a szent háborúról. Az egyik az iszlám tekintetében, a másik az ószövetségi vonatkozásokat ecsetelte. Azt mondta a Józsué könyve kapcsán: pogány népek kiírtásának a történeteit úgy kell felfogni, hogy ezek a történetek a könyv redaktorának, szerkesztőjének teológiai szándékát tükrözik. A szerkesztő úgy írta meg a könyvet, hogy ezekkel a történetekkel azt üzenje, - s ez a teológiai szándék benne - hogy amint Isten elkötelezte magát a népével való szövetségre, úgy kell halálosan komolyan elköteleződnie Izráelnek is az Úrral való szövetség megtartására. Ebből egy dolog hiányzik: a Biblia történetisége. Ha ilyen magyarázatokkal kívánjuk az ember felelősségét kicsinyíteni, és Isten igazságát a szeretete ellenében mellőzni, akkor eljutunk odáig, hogy azt mondjuk: ez meg sem történt! Nem így kell felfogni! Ez egy mese, példatörténet, aminek egyébként ez és ez a komoly teológiai üzenete. Vigyázzunk ezekkel a megközelítésekkel! A Biblia történetiségének a tagadása nagyon komoly métely. A Szentírás szívét, hitelességét támadja, hiszen ha nem történt meg, akkor mese az egész! Józsué könyve valóságos történeti eseményeket rögzít!* S a mai történetnek az üzenetében benne rejlik, hogy az embernek felelőssége van a teremtésénél fogva. A szívbe írott törvény alapján minden ember tudja mi a jó és mi a rossz. Ha tudnánk, hogyan éltek ott azon a földön a rajta élő népek, elborzadnánk! Volt, ahol az állatokat is ki kellett pusztítani az emberekkel együtt. Volt, ahol nem (erről holnap olvasunk). Ahol nem, ott azért nem, mert az ember nem tette az állatokat tisztátalanná azzal, hogy példának okáért úgy élt velük, ahogy férfi asszonnyal él. "És fertőzötté lett az a föld, de meglátogatom azon az ő gonoszságát, mert kiokádja az a föld az ő lakosait." (3Móz 18,25 KAR) Isten kedves, szerető Atya, de végtelen igazság is egyben. Szeretetét és igazságát nem lehet egymás ellen kijátszani! Amit vet az ember, azt aratja is! (Gal 6,7)
Ha az Úr elhívott valamilyen szolgálatra, egészen bizonyos, hogy az valami módon kívül esik a megszokott komfortzónánkon. Kilépésre hív, mert úgy növekszik az ember hitben, engedelmességben, követésben, vállalásban, ha ráutaltságban teszi ezt. Az elhívó Úr pedig mindennel felszerel, ellát, hogy elvégezhessük, amit ránk bízott, sőt különös kedvességét, tapintatát is látjuk, jelenlétét, szavát, amire el addig, ameddig ki nem lépünk a keretek közül, számíthatunk. A felelősség ezzel kapcsolatban a mienk. Ahogy egy észak-kelet magyarországi kis faluban egy gerendás konyha asztalánál jó huszonöt évvel ezelőtt mondta nekem egy surcos, kendős, mélyen hívő parasztasszony: "Engedelmeskedni tiszteletes úr, és csodát látni!"
Áldott napot kívánok!
